„… és vannak, egyelőre »no name« fesztiválok, amelyek éppen frissességükkel, talán még csetlő-botló, de igyekvő akaratukkal kéredzkednek fel a palettára. Jóleső érzés jelen lenni egy ilyen rendezvény szárnybontogatásánál, figyelni a formálódó arculatát, és felfedezni benne azt a közösségi akaratot, amely létrehozta”. Egy évvel ezelőtt írtam ezeket a sorokat a dráMA elnevezésű kortárs színházi találkozóról, amelyet a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház szervezett. A tavaly első ízben megrendezett találkozóról szóló írásom befejező soraiban megjegyeztem: a felütés jó volt, a dráMA bevezetése jól sikerült, drukkolok, hogy legyen folytatása. Nos, örömmel jelentem: folytatás volt, ami pedig a találkozó színvonalát illeti, a szervezőknek sikerült felülmúlni tavalyi önmagukat, ami, tekintettel a rendezvény „kiskorúságára”, nem csekély előrehaladás. Neve is ismerősebben cseng már szakmai berkekben, a tavalyi írásomban említett közösségi akarat pedig még világosabban megmutatkozott: elég csak megemlítenem az Alkotni jó! című kézműves kiállítást, amely a társulat „női részlegének” ötlete nyomán tette hangulatossá a színház előcsarnokának egyik szegletét. Érdekes „alkotások”kaptak itt helyet, amelyek a színésznők, dramaturgok kreativitását dicsérték, és, nem utolsó- sorban, hangulatosabbá, meghittebbé tették a beszélgetésekhez, vagy csak egyszerű együttlétekhez kialakított teret. De ugyanúgy említhetném a teljes társulat hozzáállását a rendezvényhez, a fogadtatást, a törődést, amelyet a vendégek iránt mutattak.
A „formálódó arculattal” sincsenek gondok, és tekintettel arra, hogy valóban hiánypótló színházi rendezvényről van szó, úgy érzem, a szervezőket maximálisan támogatni kell, minden szempontból, hiszen csak így tudja majd kinőni magát, és azzá válni, amivé kezdeményezői szánták.
Október 12. és 15. között tehát ismét Székelyudvarhelyen „találkozott” a kortárs magyar és román dráma, a négy nap alatt nyolc előadást láthattunk, beszélgetések zajlottak az előadásokról, szerzőkről, volt felolvasószínház, alaposabban megismerkedhettünk a magyarországi Nyílt Fórum Füzetek kiadványokkal, Lőkös Ildikó felelős kiadó révén, és Találkozások: a kortárs magyar és román dráma címmel kerekasztal-beszélgetésre is sor került.
Magyarországon 1985 óta évente jönnek össze dramaturgok, drámaírók, kritikusok és rendezők, hogy megvitassák a kortárs dráma helyzetét, alakulását, hogy felfedezzenek és írásra bátorítsanak szerzőket, és megvitassák a már megszületett műveket. A Nyílt Fórum elnevezésű szakmai találkozónak 1985 és 2000 között a zalaegerszegi színház adott helyet, 2001 óta a Pécsi Országos Színházi Találkozó keretében zajlik. A Színházi Dramaturgok Céhe által szervezett szakmai fórumról Lőkös Ildikó, a céh társelnöke tartott ismertetőt Székelyudvarhelyen, ugyanakkor bemutatta a Nyílt Fórum Füzetek című kiadványokat, amelyekben az évek során 104 darab jelent meg 72 szerzőtől. A székelyudvarhelyi színházi találkozó másik magyarországi vendége Szűcs Katalin Ágnes színházkritikus, a Criticai lapok főszerkesztője volt, de jelen volt Alice Georgescu, a Román Kritikusok Szövetségének elnöke is. Az előadások utáni beszélgetéseket Patkó Éva rendező moderálta.
Mint már említettem, a találkozó célja keretet teremteni a magyar és román kortárs drámák és az azokat bemutató társulatok találkozásához, szerzők megismeréséhez. Hét előadás és egy felolvasó-színházi produkció szerepelt a kínálatban, s amint Nagy Pál igazgató a rendezvény műsorfüzetében kifejti: az idei dráMA-n, bár nem lehet a bőség zavaráról beszélni, szélesebb skálából tudtak válogatni. Az igazgató „vallomása” szerint, amikor útjára indították a találkozót, úgy gondolták, hogy kétévente rendezik csak meg, a magyar és román kortárs „drámatermés” ugyanis nem igazán teszi lehetővé az éves rendszerességet. „Örvendetes, hogy a valóság megcáfolni látszik ezt”, jegyzi meg írásában Nagy Pál, hozzáfűzve: „az már a mi, szervezői drámánk, hogy igazából több mint egy tucat szóba jöhető színpadi mű közül többnek a meghívását elsősorban nem is az anyagiak akadályozták meg, hanem a színpadunk méretei.”
Tekintsük át tehát röviden, hogy milyenek is voltak a látott produkciók. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Spiró György Prah című komédiájával vett részt a rendezvényen. Bár Spiró komédiának tünteti fel a darabot, s persze nevetünk is rajta, hellyel-közzel, mégsem tudjuk elfojtani magunkban az érzést: szánalmas, amit látunk. Korképként is elkönyvelhető a mű, keserű darab, amely nem mentes a kritikai hangtól. Groteszk helyzet a kiindulópont: a kilátástalanságban és létminimumszinten élő kétgyermekes házaspár megnyeri a lottó főnyereményét. És itt kezdődnek a problémák. Persze, hogy hihetetlen, mindenki számára az lenne. A megvalósult álom aztán lassan rémálommá fajul, kiderítik, hogy a 600 millió forint csak nyűg lenne számukra, minden elképzelhető rossz megtörténhet velük és a gyerekekkel. Közben persze a házaspár beszélgetése-vitája alatt fény derül egy csomó eltitkolt, vagy csak elhallgatott problémára, felszínre kerülnek sérelmek, felszakadnak sebek. A vége pedig – ki hinné? – elégetik a lottószelvényt. Megszabadítják önmagukat az elképzelt kínoktól, és visszatérnek életük rendes (?) kerékvágásába.
László Csaba rendezésével tulajdonképpen nincsenek nagy problémák: megfelelően (mikro)realista – ebben nagy segítséget nyújt Bartha József díszlete is – és az „elvontság”, a jelképesség is megjelenik egy-két pillanat erejéig. Nos, itt érezhető az átgondolatlanság, a szürrealisztikus „felülírás” ugyanis nem támasztja alá a rendezői szándékot, inkább esetleges, mint odaillő. Ami a színészeket illeti, László Zsuzsa (Nő) és Kilyén László (Férfi) játékában felfedezhetünk ugyan sok szép pillanatot, néha azonban érezhető egyfajta mesterkéltség bennük.
Radu Dinulescu két rendezéssel is részt vett a találkozón, érdekes volt megfigyelni a különbséget a két munka között. Az aradi Marionettszínház igazgatója a Lovak az ablakban című Matei Vişniec-darabot, illetve Schwajda György Hymnusát vitte színre, előbbi az Aradi Kamaraszínház és a Pécsi Harmadik Színház közös produkciója, utóbbi az Aradi Művelődési Ház és a Galaci „Fani Tardini” Színházé.
Furcsamód nem a magyar szerző által írt, román társulattal, román nyelven színre vitt előadás volt működőképesebb, hanem a román szerzőnek a magyar színészek által játszott darabja. Matei Vişniec drámája a háború abszurditásáról, a hősök (nem)létéről, a háború „megtisztító” erejébe vetett esztelen hitről szól, egyfajta Ionescói abszurd, ám mégis annak a paródiája. Nagyszerű darab, amely Radu Dinulescu értelmezésében remekül hozza felszínre a háborúk irtózatos „logikáját”, illetve ezeknek az elszenvedőkre, túlélőkre kifejtett „mellékhatását”: az erkölcsi és mentális romlást. Ironikus parabola a háborúról, az emberi viszonyokról.
Bacskó Tünde játssza a három női figurát (anya, lány, asszony) Harsányi Attila pedig a három férfit (fiú, apa, férj). Mindketten nagyszerű alakítás- (oka)t nyújtanak, s bár a férfiszerepekben fellépő Harsányi Attila néhol kissé harsány, mégis elemi erővel hat a játéka. A Hírnök szerepében Tapasztó Ernőt láthatjuk. Az Aradi Kamaraszínház vezetőjét nem láttam még színészként, ezúttal azonban sikerült meglepnie: minden megjelenése alaposan kidolgozott, jó színészi munkát végzett.
Az 1978-ban született Schwajda György-darabot, a Hymnust „a modern társadalom szatírájaként” értékelték. Az emberi leépülést sugalló drámát Radu Dinulescu áthelyezte napjaink (euro)társadalmába, a balkáni világ ismertető jegyeivel ráerősítve (manele-zene, stb.) a rendező – bár felvetésemet elhárította a beszélgetésen – az Olaszországban élő romacsaládok életét „örökíti meg”, a kartondobozokból épült „házban” élő család keserves mindennapjait látjuk, amely „életformának” a hivatalos szervek fellépése vet véget, nem kihagyva a fertőtlenítés, a „ház” megsemmisítésének nagyon is jellemző mozzanatát sem.
Sem a rendezői szándék, sem a színészi játék nem „hozza” az ugyancsak Dinulescu által rendezett Lovak az ablakban nagyszerűségét, valami miatt nem sikerült elérni azt a színvonalat, amit a Vişniec-darabban produkált.
Nádas Péter Temetése is szerepelt a műsorban, a Bocsárdi László által rendezett produkció szintén sikeres volt. Mihaela Teleoacă (Színésznő) és Dragoş Huluba kiegyensúlyozott, pontos játékkal ajándékozta meg a nézőket. Ha meg kellene fogalmaznom Bocsárdi László rendezői olvasatát, talán azt mondanám: ez a darab arról szól, hogy férfi és nő minden este feltámasztja magában a színészt, majd előadás után estéről estére megöli. Ez persze egyfajta értelmezés, az enyém, de nem tudtam szabadulni tőle egész előadás alatt. Így tehát ebben maradtam!
Bár a szervezők érdekességnek szánták, ami, ha működött volna, be is vált volna, mégis rosszul sült el a próbálkozás: Alina Nelega Amália mélyen lélegzik című monodrámáját két színésznő előadásában láthattuk. A magyarországi Andresz Kati „produkciója” teljes csőd volt, Cristina Casian viszont remekelt. Kissé meg is rémültem: ha ugyanis valaki, aki eddig nem hallott Alina Nelegaról, nem ismerte egyetlen művét sem, hát Andresz Kati előadása után soha nem is lenne kedve ismét beülni egy Nelega-darabra, s kicsit túlozva, egy kortárs darabra. Veszélyes, ha olyan valaki szánja el magát előadni bármit is színpadon, akiből hiányzik – jó, kimondom – a tehetség szikrája. Ha pedig ráadásul enyhén ittas állapotban áll a nézők elé, azt már bűnnek tartom: a közönség elleni merényletnek.
Cristina Casian alakításáról már olvashattak lapunk hasábjain, a bukaresti Act Színház produkciója vendégszerepelt Kolozsváron a Tranzit házban, ezért itt csak megismétlem: remek színészi játékot láthattunk.
Végül még egy meglepetésről kell beszámolnom, amely ismét csak egy Vişniec-darabhoz kötődik. A találkozó utolsó estéjén a szervező színház lépett a közönség elé, Matei Vişniec És a csellóval mi legyen? című darabjával. Hely hiányában nem térek ki a darab elemzésére, amely amúgy vita tárgyát képezte az előadás utáni beszélgetésen. Elmondom azonban miben állt a meglepetés: felfedeztem egy ígéretes rendezőt Zakariás Zalán személyében, és két színész számomra eddig ismeretlen arcát: Posta Ervin és Szűcs-Olcsváry Gellért játéka nagyszerű élményt nyújtott. A székelyudvarhelyi társulat két tagja mellett Jankovics Anna és Hadnagy László vendégként léptek fel a produkcióban, remekül egészítették ki a csapatmunkát.
Nos, ha egyfajta összegzést kellene nyújtanom a II. dráMA kortárs színházi találkozóról, röviden azt mondanám: kedves udvarhelyi társulat, folytassátok, megéri! Nektek is, nekünk is.
Köllő Katalin
forrás: szabadsag.ro, szinhaz.ro