Idei második önálló produkciójával lépett a közönség elé az Aradi Kamaraszínház: Rodolf Sirera spanyol drámaíró Színház és méreg című darabjával.
A darab az első értelmezésben a színházi művészet, a színpadi játék kérdéseit feszegeti: mennyire hiteles a színészi alakítás, mennyit él át a színész mindabból, amit a színpadon alakít. A Márki magához kéreti Gabriel de Beaumont színészt, s vele az alakításokról beszélget, majd pedig saját darabjának előadására szólítja fel. A színész - jelentős gázsiért - belemegy a játékba, csak akkor döbben meg, amikor a Márki saját halálának eljátszását kéri tőle. S hogy hiteles legyen a játék mérgezett borral itatja meg, s csak akkor hajlandó neki az ellenszert átadni, ha hitelesebben, a Márki számára meggyőzőbben adja elő a haláltusát.
Az egyszerű olvasásra a darab akár egy (jó) kriminek is tűnhet. De nem az. Mindenekelőtt a szövegéért. A szerző mély filozófiai kérdéseket sző bele a szövegbe, amely messze meghaladja egy szokványos krimi sekélyességét, amelynek lényege, hogy ki a gyilkos, avagy a nyomozónak miként sikerül a tettesre rábizonyítania az elkövetett gyilkosságot.
És másról is szól a darab: a kiszolgáltatottságról. A palotába érkező színészt az inas fogadja, akit a hosszú várakozástól ingerült színész alaposan legorombít. Aztán kiderül, hogy az inas valójában a Márki, aki így akarja próbára tenni vendégét. (Bár a reflektorok oltogatása és gyújtogatása már sugallta, hogy ki az úr a házban!) A kiszolgáltatott színész viselkedése azonnal megváltozik, szánalmasan alázatos lesz, hajlandó eljátszani a Márki kiválónak minősített darabját, bár annak sem tartalmát, sem szövegét nem ismeri. Majd a beígért gázsiért saját haláltusáját is eljátssza, kétszer is, mert az első változat nem tűnt elég hitelesnek a megrendelőnek.
A darab legvégén derül fény arra, hogy az általunk látott történet is csak játék volt, mert a színész valójában a Márki, s a Márki pedig az inas.
Mint az előadást követően megtudtuk: az eredeti darab végül is a színész (valódi) haláltusájával ér véget, amelyet a Márki és a közönség végignéz. Ehhez képest az aradi változatban a rendező és a színészek egy szerencsés megoldással feloldották ezt a horrorisztikus momentumot avval, hogy a Márki és inasa haláltáncát követően a Márki szájából elhangzik a feszültséget oldó mondat: Akkor jöhet a színész! Tehát az egész egy amolyan főpróba, csak játék volt, a “halálosan komoly" előadás ezután, a függöny lehullta után következik. Hogy annak mi lesz a végkifejlete, azt a néző fantáziájára bízzák.
A Színház és méreg Tapasztó Ernő rendezésében került színpadra. A rendezés legfőbb erénye, hogy közel egy órán keresztül állandó feszültséget teremt a színpadon, a cselekményben nincsenek üresjáratok, az előadás végén a néző sajnálja, hogy az aznap esti színházi élménye olyan hamar befejeződött. A szövegben rejlő feszültség adott, azt kellett a színész játékkal hangsúlyoztatni. Az egész darab csúcspontja a sállal öszszekötözött, egy korongon forgó Márki és inasa (akkor még a Márki és a színész) haláltánca. Mintha együtt akarnának áttáncolni az örökkévalóságba.
Rendezői elképzelése megvalósításához két kiváló partnert hívott meg Tapasztó Ernő: Dukász Pétert és Mátyás Zsolt Imrét, a Temesvári Csiky Gergely Színház művészeit. Remek előadást produkáltak! Dukász Péter hitelesen alakítja a kiszolgáltatott, ha szükséges, akkor önmaga énjét is feladó, megalázkodó komédiást. Másodszorra előadott haldoklási monológja a kiszolgáltatott ember fájdalmas jajkiáltása. Mátyás Zsolt Imre inasként is Márki tud lenni, Márkiként pedig úgy uralkodik a színész felett, hogy egyszer sem emeli hangját. Gesztusaiból, mimikájából sugárzik a “kék vér”.
A darabban közreműködő zenész, Cosmin Puican gordonkás kiválóan festi alá a szereplők hangulatát. Kár, hogy a hangerő miatt olykor a szöveg kárára!

Ujj János

forrás: Heti Új Szó