Sebestyén Márta és a Sebő együttes vendégjátéka

Szombaton, november 21-én 19 órától az Aradi Kamaraszínház Sebestyén Mártát és a a Sebő együttest látja vendégül. A Ioan Slavici Színház nagytermében sorra kerülő előadásra mind a délutáni (József Attila bérlet, Karinthy  diákbbérlet) mind az esti bérletek (Latinovits-bérlet) érvényesek.

Jegyek az elődás előtt egy órával a színház pénztárában kaphatók. Sebestyén Márta minden magyarországi díjat megkapott, amit egy művész elnyerhet: „Az év énekesnője” (1984), „Liszt Ferenc-díj” (1991), „Kossuth-díj” (1999), „Prima Primissima-díj” (2003), „Magyar Köztársaság Érdemrend Középkereszt” (2005). Olaszországban a Diploma alla Carriera és a Chinciano Fellini díjjal tüntették ki. Énekel a több Oscar-díjjal kitüntetett „Angol Beteg” c. filmben és a Deep Forest Grammy-díjas világzene albumán is.

Énekelt a Japán császár előtt, de a Spanyol király és az Angol uralkodó is megismerhette általa a magyar nép dalait. Igazi kulturális nagykövete hazájának. A művésznő az Aradi Kamaraszínház tavalyi évadzárón nagy sikert aratott Sebő Ferenccel és együttesével lép az aradi közönség elé.

 Ebben a hónapban:

Május 12., 20.30, aradi Régi Színház, Gyerekességek, Underground Fesztivál


#