Ismeretlen szerző, ismeretlen műve, gyenge szövegkönyv, izgalmas, remek előadás. Regionális, mi több régiók közötti koprodukció, két premier, tehetséges rendező és tehetséges színészek. Aradon, majd Nagyváradon mutattak be kortárs katalán szerző, játékról, valóságról, hatalomról és ezek kapcsolatáról szóló előadást. Simon Judit írása.


Az Aradi Kamaraszínház, a nagyváradi Theatron Egyesület és a Varázshegy Színházi Műhely közös produkciója bizonyítja, azt a színházi szakemberek körében nem túl kedvelt tételt, hogy a telefonkönyvből is lehet jó, sőt izgalmas előadást alkotni. Nem kell hozzá más, mint jó rendező, jó színészek és tehetség, no meg mondanivaló az emberről, a világról és a művészetről. Az előadás rendezője talán azért is választotta ezt az ismeretlen - és ismerjük be, gyenge - darabot, mert sok a mondanivalója a színházról, a játék és valóság viszonyáról. Tapasztó Ernő két remek temesvári színészt választott játszótársnak.


A Színház és méreg - ez a darab és az előadás címe - lényegében a három művész közös munkája. Az előadás nem lett volna ennyire érdekes és izgalmas másképp.


Rodolf Sirera kortárs katalán szerző lényegében egy közhelyekkel teli, horrorszerűséget írt, amiből részint az derül ki, hogy nem szereti az enciklopedistákat, részint meg az, hogy nem tudta úgy befejezni a darabot, hogy az egész eszmefuttatásának értelme legyen. Megtették helyette az előadás alkotói, akik egyszerűen átírták a végét, amitől nem csak értelmet nyert az egész történet és felvetett kérdéssorozat, hanem humora lett. Más szóval igazi játékká vált a játék. Az előadás ugyanis a valóság és a színház elválaszthatatlan egységéről is szól. Nem kisebb kérdésre keresi a választ, mint arra, hogy az életet és halált képes-e meg- illetve felmutatni a művész és általa a színház, avagy a művészet valósága a halál valóságához mérten csak afféle látszatvilág. Lehet-e a halált eljátszani? Szabad-e? A színháznak mindent lehet és szabad, mert a színház a valóság tükre. S a színész eljátszhatja a halált is, mert neki szabad.


Noha a szerző Racine-nel indít, az előadás nyilvánvalóan ellentmond annak, hogy a színésznek nem kell mást tennie mint eltérni a természettől és belevetni magát a rendkívülibe.


Szerintem Tapasztó és játszótársai Shakespeareból indultak ki: „színház az egész világ”, játék az élet és a halál is. Néha kegyetlen, néha szomorú, néha vidám, de játék. A színház ugyanis nem a rendkívülit, hanem a valót mutatja meg, a kort, melyben születik a dráma, a produkció. Ez is shakespeare-i tétel ugyanis. Abban a bizonyos tükörben, amit a színház a természetnek tart, abban az adott kor embere látja magát. S a tükröt mindig a színész tartja. De mert játékról van szó, előadás után leteszi és hazamegy. Kilép a színpad világából a valós világba. De melyik a valós és melyik a képzelt világ? Hol kezdődik a játék, és hol a valóság a színész számára?


A színház és valóság kérdése mellett, még egy roppant izgalmas problémát vet fel az előadás: a hatalom és színész viszonyát, ha úgy tetszik a hatalom erejét a művészettel, a művésszel szemben. A márki hatalmas, élet és halál ura. A színész hatalma a játékban rejlik. A művészet mindig erősebb, mint a hatalom. A színészt meg lehet ölni, a művészetet nem lehet elpusztítani.


Tapasztó előadásában végig jelen van a színpadon egy csellóművész a hangszerével, a színészek csettintéssel kérnek fényt, váltanak jelenetet. Úgy, mint amikor a próbán jelzik az ügyelőnek, hogy több fényt kérnek, vagy változik a jelenet. A díszlet teátrális, a márki széke egy trónszerű emelvényen van, a színész mindig a „földszinten”. Vagy a színpadon. Melyik a magasabb, honnan lehet mozgatni az élet rugóit? A márki más-más fényt kér, a színész beáll a fénybe. A márki bizonytalan, a színész a művészet bizonyosságával rendelkezik. A méreg kellék, a színház igaz. És összeköti a két hatalmat a vérvörös sál. És forognak és forognak életre-halálra mely már a hatalom játéka. És akkor... hatalmas csavar, döbbenet a nézőtéren. Ez már a színháziak ötlete. Ez az átírt rész. Ez ad értelmet az egésznek, adja a felszabadulást és a választ: színház valóság és valóság színház. A hatalom nem semmisítheti meg a művészetet, mert elveszti a hatalmát. A kettőnek egymás mellett kell élni, különben a világnak nincs jövője.


Dukász Péter és Mátyás Zsolt Imre fergeteges játéka, Tapasztó ötletekkel teli, okos előadása élményt nyújtó. Majdhogynem katarktikus.        (Megjelent az Erdélyi Riportban)



Aradi Kamaraszínház - Nagyváradi Theatron Egyesület és a

Varázshegy Színházi Műhely

Rodolf Sirera: Színház és méreg

Fordította: Tomcsányi Zsuzsanna

Rendező: Tapasztó Ernő

Gabriel de Beaumont:...........  Dukász Péter

Márki:...................................   Mátyás Zsolt Imre

Zenész.........................................Cosmin Puican