Hétfőn, március 22-én 19 órától a nagyváradi Árkádia Bábszínházban, a Varázshegy Színházi Műhely meghívására az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Hetek Csoportja a Rudolf Hess tízparancsolata című előadást mutatja be.
A produkciót, amelyet több, mint huszonötször játszottak már Romániában és Magyarországon, a transindex.ro hírportál a 2008-as év legjelentősebb előadásának választotta, a Thealter Internatinal Fesztiválon szintén 2008-ban pedig elnyerte a legjobb előadásnak járó címet. 2009-ben a toptipp.hu magyarországi kulturális portál az év legjobb monodrámájának választotta.
Alina Nelega drámája a nürnbergi perben tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, zavaros elméjű vezetőt, Hitler helyettesét a náci eszme által űzött, Jézus- és hitvesztése miatt a führerbe kapaszkodó figurának mutatja: hol minden emberségét felemésztett, bűnét látni képtelen állatnak, hol félelemtől földig rogyó sérült léleknek. A címszerepet játszó Harsányi Attila nem kap jelenetről jelentre más maszk után. Rudolf Hessként él együtt a figurával, szenved, néz le ránk fensőbbségesen. Mint Hitler fröcsögi ránk a női nemet elutasító mondatait. Mint gyakorlott szofisztikus, szenvtelen arccal igazolja a rémtetteket. Nyersen marcangol szét húscafatokat, és saját keze is a húsdarálóban végzi. Ő a számító, „ínyenc” gyilkos, a gyerekkorától kezdve homoszexuális hajlamokat mutató kéjenc, aki fekete papi zubbonyában, magát tisztának s ártatlannak gondolva, öngyilkosságra készül...
A toptipp.hu magyarországi kulturális portál szerint a Darvas Iván: Popriscsin, Várnai Szilárd: Charlotte von Mahlsdorf, Bíró Kriszta: Sárbogárdi
Jolán, Scherer Péter: Klamm tanár úr... A felejthetetlen EgySzálSzínész Remeklések közé,
emblematikus felütésként sorolt be Harsányi Attila Rudolf Hess-e.
Aradi Kamaraszínház-Szegedi Hetek Csoportja
Alina Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata
Fordította: Anamaria Pop
Rudolf Hess: Harsányi Attila
Díszlet-jelmez: Tapasztó Ernő-Harsányi Attila
Ügyelő: Gheorghe Mureşan
Fény, hang: Cornel Dume, Ioan Horga
Rendezőasszisztens: Fekete Réka
Rendező: Tapasztó Ernő