Színtéri és tánctéri legek, zartkor.hu
Török Ákos
Legjobb 10-es listák összeállításához műalkotások esetében, azt hiszem két dolog elengedhetetlen: játékosság és bárgyúság. Akkor legyen!
(A kiválasztás alapja a legszubjektívabb élmény és a legobjektívabbnak szánt esztétikai szempontok legszubjektívabb elegye. A sorrend annak az időrendje, ahogy az előadásokat láttam. A listán az általam az elmúlt 2-3 évben látott magyar előadások szerepelnek. A kommentárok rövidsége – reményeim szerint – nem igényel különösebb magyarázatot.)
Bűn és bűnhődés a rácsok mögött / Sopsits Árpád – Budapesti Kamaraszínház /
Beteg és velőtrázó.
Egy őrült naplója /Sopsits Árpád – Budapesti Kamaraszínház/
Sopsits és Bertók Lajos. Bertók Lajos!
FEKETEország /Schilling Árpád – Krétakör Színház/
Néztem és nem hittem el. Végtelen pontosság és elképesztő színpadi kifejező erő.
Siráj /Schilling Árpád – Krétakör Színház/
Semmi taps nem volt a végén. Én azóta is alig merek tapsolni.
Anyám orra /Pintér Béla – Pintér Béla és Társulata/
Most mit mondjak? Pintér Béla: Anyám orra. (Ha így folytatódik, lassan abba is hagyom a kommentálgatást.
Csődcsicsergő /Hólyagcirkusz Társulat/
A zenére vágyás, a semmi és a valami legbizarrabb élményét adta. Félévente meg kell néznem.
Philoktétész /Koltai M. Gábor/
Mucsi Zoltánra és Menszátor Héresz Attilára emlékszem. Egy recsegő fájdalomra és egy éteri hangra.
Szentivánéji álom /Alföldi Róbert – Bárka Színház/
Sokszínű, sokjelű, összetettségében is erőteljes, nagy volumenű és nagy tálentumú rendezés.
Jászai /Menszátor Héresz Attila/
Minimáleszközökkel minimáltérben maximálszínház.
Rudolf Hess tízparancsolata /Tapasztó Ernő – Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Hetek Csoportja/ Alina Nelaga zseniális szövege és Harsányi Attila félelmes játéka. Egy igen kellemetlen önmagunkba nézés.
Transindex.ro
MEGINT ÖSSZEADTUK
2008 legjei – a leghitelesebb forrásból
Mitől rázott ki a hideg, ki az év embere, az év lozinplicje, mi az év médiaeseménye, civil projektje, legjobb ruhája, filmje és színházi eseménye?
Az év színházi előadása
Rudolf Hess tízparancsolata. A fiatal Aradi Kamaraszínház első saját produkciója, Alina Nelega monodrámája alapján. Több fesztiválon és turnén vendégszerepelt: egy alig alakult színház esetében rendkívül fontos az ilyen bemutatkozás. Dícséretes, hogy nagyon magasra helyezik a mércét: Harsányi Attila remek játékát nehezen múlhatja felül a következő Kamaraszínház-produkció.
toptipp.hu, 2009 augusztus
Ahhoz, hogy remekmívű monodráma szülessen, Író kell, Rendező és Színész. Alina Nelega fantasztikus beleéléssel képzeli el a náci háborús főbűnös lelkivilágát, a fanatizmus, az ag- resszió, a hétköznapi paranoia és a szenzitív bizonytalanság alkotta, korántsem őrült sze- mélyiségképet. Nézőpontjai változatosak, az indítékok újragondolása igen kreatív, ítélke- zés helyett csupán megmutat, helyenként még valami homályos együttérzés csíráit is felfe- dezhetjük. Anamaria Pop, megannyi magyar és román mű kétnyelvű, oda-vissza forditója, keményen fogalmazott, hihetetlen intenzitású textust ad az előadás alkotóinak kezébe. A rendező Tapasztó Ernő, gondos elemzőmunkával jelenetezi az örvénylő tudatfolyamot, mesterien építi fel a hangváltások partitúráját. Klasszikus zongorafutamok, plasztikus fény- használat tagolja a cselekményt, az utóbbi skálája a rideg cella-világítástól a nő-monológ goyai groteszkjéig ível, a csak felülről árnyékoló fény által pedig eizensteni szörnymaszkok születnek. A ruházat, a kellék a rendező és a színész közös munkáját dícséri: a sokgombos állig zárt, puritán papi öltözék, a levesesfazék, amely később lavórként funkcionál, a ször- nyű mementóvá váló, apokaliptikus húsdaráló.
Rudolf Hess, az egyre nyilvánvalóbb vereség előérzetével, átröpült Angliába, úgymond: a fegyverszünetről, a békéről tárgyalni. Példás következetességgel az angol vezetés szóba sem állt vele, lecsukták, - magán/?/bravúrja nem mentesítette a nürnbergi perben, élet- fogytiglant kapott. Bizony nagyobb büntetés ez, mint egy ciánkapszulás öngyilkosság, 45 év magánzárkában, az nem a pokol, az az élve eltemettetés. Lassan felőrlődik a személyi- ség, bomlik az agy, de a mélyben ugyanazok az elborzasztó indulatok működnek, amelyek Hitler helyetteseként vezérelték.
Harsányi Attila néhány furcsa bevezető gesztustól el- tekintve, szinte a teljes normalitásból indítja szerepét, amikor utolsó repüléséről beszél és azt az istenkeresés transzcendens magasába vizionálja, majdnem együttérzésünket is sikerül elnyernie. De "Isten halott", a szolgalélek a Vezérben találja meg a minden kérdés- re egyértelmű választ adó parancsolót, színpadi létezésében fokról fokra állatiasodik el. Ahogy csattogó fogakkal zabál, ahogy a nyers húst tépi, ahogy a gyűlölet örjöngésében saját karját darálja be csuklóig, az az emberi lélek legembertelenebb mélyrétegeinek ka- tartikus önboncolása. Sátáni mimika, sistergő kitörések: Harsányi Attila istenkísértő út- ján a megszállott tömeggyilkos figuráját a latinovitsi Cippola démonikus szféráiba emeli. A játék mesteri stilizálása dermesztő ellenpontja a téboly szélsőségeinek: nálunk az öncson- kolás minden bizonnyal véres festéközönbe torkolt volna, - mennyivel rettentőbb a vörös gézbe burkolt végtag... Az elfojtott kacagás sikolyként tör elő belőlünk a rikoltó fejhan- gon handabandázó nőellenes monológnál, - (ha mernénk, legszívesebben egyetértenénk), de egyre inkább kénytelenek vagyunk: saját fasizmusunkkal szembesülni, a köröttünk ké- szülődővel és a bennünk lappangóval egyaránt.
Darvas Iván: Popriscsin, Várnai Szilárd: Charlotte von Mahlsdorf, Bíró Kriszta: Sárbogárdi Jolán, Scherer Péter: Klamm tanár úr... A felejthetetlen EgySzálSzínész Remeklések közé, ráadásul egy frissen alakult színház első produkciójaként, emblematikus felütésként sorolt be Harsányi Attila Rudolf Hess-e. Kisvárda, Miskolc és Zsámbék után, mindenképpen láthatóvá kell tenni a budapesti közönség számára is!
Török Ákos, Criticai Lapok
Aradi Kamaraszínház (Románia)
Szegedi Hetek Csoportja:
Rudolf Hess tízparancsolata
Ahogy a Jászai című előadás színházesszencia, úgy a Rudolf Hess tízparancsolata még egy lépéssel továbbmegy: Alina Nelaga szövege remekmű. Egy bomló elme dermesztően egyszerű és világos lenyomata, egy gondolatkísérlet Hitler egykori helyettese, az akkor már 45 éve börtönben lévő Rudolf Hess utolsó napjairól, perceiről. A szerző mint dokumentátor, mint analizátor – helyenként egyenesen mint anya – megért, de el nem fogad. Azt a pontot találja el a patológia és az érzékenység közötti határsávon, amely a nézőtéren ülők számára is ismerős lehet. Ahogy Kertész Imre minden – szépművészeti és egyéb – megnyilvánulásában igyekszik meggátolni, hogy a holokausztot egyszerűen őrületként, az irracionalitás tombolásaként tudhassuk le, úgy Alina Nelaga szövege is magunkba nézésre kényszerít, ha nem is a társadalom – miként Kertész Imre –, de az egyén szintjén mindenképpen. És ez a magunkba nézés legalábbis kényelmetlen.
Harsányi Attila játéka eloldja a szöveg tömbszerűségét, testi-lelki hullámzást ad neki: egyik pillanatban csendes delejjel szólal meg, hogy nem lehet nem hinni neki, majd harsány-cirkuszi tónusban parodizál, megint máskor az irónia finomságával, és újra csak a legteljesebb emberi érzékenységgel szól hozzánk. Eleinte szálfaegyenesen, valamiféle papi öltözetben, később félmeztelenül, mint kissé felpuhult katonaember, aztán egyszer csak szöveget darál, miközben a bal kezét is bedarálja a húsprésbe. A színészi képességek és a szakmai teljesség olyan szintjén mindezt, ahol már lényegtelen a kérdés, hogy mennyi ebből a technika és mennyi az átélés. Se részt venni nem enged, se távol maradni, pontosabban néha az egyikre késztet, néha a másikra, van, hogy egyszerre mindkettőre. Félelmes, megrázó élmény.
A Zsinagógában egy náci tisztről szóló színdarab. A fekete-fehér háttérfal előtt, fekete és fehér tárgyakkal körülvéve, ahol a piros tál és a vöröslő hús látványa szinte sérti, sokkolja az érzékeket. A színészi játék sokszínűségét a legteljesebb egyszerűség ellenpontozza: Hess figurájának patológiájára visszatérően utal egy gesztus, a karmesteri vezénylésre hajazó, egzaltált, szaggatott mozdulatsor a pattogó zenei betét ütemére. Minden világos és magától értetődő: színház ez is.
Harsányi Attila több nézőpontú játéka bár eloldja Alina Nelaga szövegének artisztikus monolitikusságát, végezetül az előadás ugyanoda ér el: az őrület és a hétköznapi megszállottság határvidékére. Csak – szemben a szöveggel – minket, nézőtérieket is odavisz."
thealter.hu
„a legjobb előadás: rudolf hess tízparancsolata – monodráma”. Részletek: ITT
Nyugati Jelen
„Döbbenetes darab és kitűnő előadás”. Részletek: ITT
szinhaz.hu
„láttam, hallottam és ezáltal több lettem”. Részletek: ITT
Nyugati Jelen
A fesztiválon bemutatott színpadi produkciók, a házigazda színház Ödön von Horváth: Férfiak nélküli falu című előadásának kivételével kortárs írók mai világunk lepusztult fertályairól, tengődő egzisztenciáiról, lelki kiüresedéséről, a nyelvi és fizikai agresszió „virágzásáról” nyújtottak érzékletes olykor sokkoló képet.
Tematikában és művészi megvalósításában is kivételes hely illeti meg az aradi Kamaraszínház: Rudolf Hess tízparancsolata produkcióját (Tapasztó Ernő rendezése), amely a fesztivál egyik sikerdarabja volt. Részletek: ITT
Irodalmi Jelen
A 2008-as Thealter legsikerültebb előadásai és darabjai a kritikus szerint a következők.
Az Aranyszálka Díj dobogósai:1. helyezett A Jászai című előadás, mert igazi színház volt, szabad és kihagyhatatlan. Mindez megosztva a kanadaiak Bizzarium:Aqurium produkciójával, amelyért minden este érdemes volt kilátogatni a Klauzál térre.
2. helyezett Rudolf Hess késleltetett valóságshow-ja, mert pengeélen táncolt, és tudtunk nevetni rajta, de éreztük is a súlyát.
3. helyezett a Lélektánc, mert még mindig dolgozik bennem, megosztva a Klamm háborújával, mert harsánysága ellenére nevettetett és elszomorított. Részletek: ITT
Ellenfény
Rudolf Hess tízparancsolata
Folytatva a Jászaival megkezdett monodráma sorozatot, az aradi kamaraszínház és a Szegedi Hetek Csoportja a Rudolf Hess tízparancsolata című darabot mutatja be Harsányi Attila főszereplésével. Alina Nelega drámája a nürnbergi perben tényleges életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt, zavaros elméjű vezetőt, Hitler helyettesét a náci eszme által űzött, Jézus- és hitvesztése miatt a führerbe kapaszkodó figurának mutatja: hol minden emberségét felemésztett, bűnét látni képtelen állatnak, hol félelemtől földig rogyó sérült léleknek. Harsányi nem kap jelenetről jelentre más maszk után. Rudolf Hessként él együtt a figurával, szenved, néz le ránk fensőbbségesen. Mint Hitler fröcsögi ránk a női nemet elutasító mondatait. Mint gyakorlott szofisztikus, szenvtelen arccal igazolja a rémtetteket. Nyersen marcangol szét húscafatokat, és saját keze is a húsdarálóban végzi. Ő a számító, „ínyenc” gyilkos, a gyerekkorától kezdve homoszexuális hajlamokat mutató kéjenc, aki fekete papi zubbonyában, magát tisztának s ártatlannak gondolva, öngyilkosságra készül. A dráma csúcspontján, mikor elhangzik a tizedik parancsolat is, és mikor már azt hiszi a néző, hogy mindez fokozhatatlan, hogy nincs többé szó, ami elhangozhat, Hess egy utolsó, emberi-állati áriával-üvöltéssel vágja el monológját, lép ki az életből, a bűnösség-ártatlanság-őrület feloldhatatlanságából.
A mi kis Várdánk (A marosvásárhelyi színművészeti fősikolások értékelése)
LEGJOBB RENDEZÉS:
Kovács Frigyes (Szomorú vasárnap)
További egy-egy szavazatot kapott:
Bocsárdi László (Yvonne, burgundi hercegnő)
Harsányi Zsolt (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, Tompa Miklós Társulat – Roland Schimmelpfennig: Nő a múltból)
Tapasztó Ernő (Aradi Kamaraszínház – Alina Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata)
LEGJOBB SZÍNÉSZ:
Pálfi Ervin (Szomorú vasárnap)
További egy-egy szavazatot kapott:
Mátray László (Yvonne, burgundi hercegnő)
Pálffy Tibor (Yvonne, burgundi hercegnő)
Rácz József (Liliomfi)
Harsányi Attila (Rudolf Hess tízparancsolata)
Balázs Áron (Újvidéki Színház – Richard O'Brian: Rocky Horror Show)
Kiss Attila (Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár – Line Knutzon: Közeleg az idő)
LEGJOBB DRAMATURG / SZÖVEG / TÖRTÉNET:
Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő
Alina Nelega: Rudolf Hess tízparancsolata
Heti Új Szó
És mégis színházA fesztivál legjobb elõadása az aradi Kamaraszínház produkciója volt. Tapasztó Ernõ rendezte Alina Nelega Rudolf Hess tízparancsolata címû monodrámáját, amelyben a szegedi Harsányi Zoltán alakította a címszereplõt. A nézõ- és a játéktér teljes sötétségébõl szólt hozzánk elõször Hess, s adta meg az elõadás abszurddal kacérkodó alaphangját: büszke vagyok arra, hogy õrült vagyok.
A színpadképet a fekete és a fehér, a kerek és négyszögletes tárgyak ellentéte uralta, ebbe szólt bele a vér pirosát idézõ tányér és a valódi hús. Rudolf Hess a közel 50 éves fogságra ítélt náci háborús bûnös utolsó vacsorájának vendégei voltunk. A pokol tornácán ültünk, s néztük, mire képes az ember. A reverendára emlékeztetõ fekete ruhájában Hess a mindenkori inkvizítorok világmegtisztító kérlelhetetlenségével leplezi le önmagát, s az embert, az õrület és a normalitás határvonalának relativitását. Mert a legszörnyûbb, hogy az õrültek nem buták, hanem félelmetesen okosak. Az öncsonkítás kínjait is kiállják, hogy igazolják bátorságuk, kérlelhetetlenségük igazát.
Botrányosan igaz elõadást láthattunk: a szöveg, a színészi játék pontos és csodálatos egységét, amelynek csúcspontja a nõk alacsonyabbrendûségérõl tartott gyûlöletbeszéd. A színész testbeszéde egyszerre idézi Hitlert, az elõadáskezdõ zongorázó Hess mozdulatait, s az õrület bizonyosságát. A darab persze a máról szól, kérlelhetelen iróniával emlegeti a világnapok iránti elfogultságunkat, Hess megteremti az öngyilkosság világnapját, emlegeti a délszláv háborúk s a terrorizmus borzalmait, s mindent áthat magányának kínja, hiszen Isten soha sem válaszol(t) kérdéseire. Az elõadás minden mozzanatában igaz volt, kegyetlen pillanatai sohasem az öncélúság kedvéért születtek, hanem csak arra figyelmeztettek, hogy az ember szörnyeteggé válhat. A Hess tízparancsolata a színház legnagyobb erényére volt képes: katarzist keltett.
Erdélyi Riport: Egy eszmeháborodott búcsúja - Simon Judit
Jó estét, uraim és hölgyeim! – mondja Harsányi Attila a színpadról az Aradi Kamaraszínházban. Ám amikor kivilágosodik a játéktér, Rudolf Hess vezényel egy szonátát, sokkal inkább önmagára, mint a zenére összpontosítva. A színész elkezdi élni a náci vezető életét. S az előadás során hol homoszexualitásra hajlamos kamasz, hol büszke katona, hol Hitler, hol Kun páter, hol rettegő ember, hol diadalmas diktátor, hol kifinomult értelmiségi, hol elállatiasodott gyilkos. Frenetikusan játszik Harsányi. Száz arca és hangja van ennek a fiatal férfinak, akiről elhiszem, hogy öreg és kegyetlen, és önző és gyáva. Elhiszem róla, hogy félelmeit rejti a megfelelés köpönyege alá, hogy sérült lelke a hatalomtól megittasult, hogy gyengeségét az uniformis változtatja erővé. Rettegek tőle, mert visszaköszön a színpadról a napi valóság. Minden mozdulata, szava hiteles. Minden gesztusa kifejező. Egyetlen fölösleges mozdulata, egyetlen hamis hangja sincs. Már rég nem látom a színészt, csak a náci vezért, aki kilúgozta a lelkiismeretét, aki hiszi és próbálja elhitetni: nem vétett Isten ellen, nem vétett az emberek ellen, és mintegy megdicsőül önmaga számára.
Rudolf Hess (1894–1987) Hitler feltétlen csodálója volt. Mikor Hitler börtönbe került, ő is bezáratta magát, hogy mellette lehessen közös fogságuk ideje alatt. Hitler neki mondta tollba a Mein Kampf szövegét. 1934-től birodalmi miniszter, majd Hitler helyettese a náci pártban. Mint a náci vezetők többsége, ő is hitt az okkult dolgokban. 1941-ben – az angliai nagymester hívását imitálva – Angliába csalják, s ott azonnal elfogják és börtönbe zárják. Később a németek úgy próbálják beállítani utazását, mintha a különbéke feltételeinek tárgyalására ment volna Angliába. A nürnbergi perben bűnösnek nyilvánítják és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélik. A nyolcvanas években felerősödnek azok a hangok, amelyek azt állítják, békemissziót teljesített elfogatása előtt, és szabadon bocsátását javasolják, sőt, fel akarják terjeszteni Nobel-békedíjra is. Ekkor a berlin-spandaui börtönben, 93 évesen, váratlanul öngyilkosságot követ el. Vannak, akik azt állítják, az angol SAS kommandó ölte meg, de ez a feltételezés nem bizonyított.
Hess utolsó napjáról szól Alina Nelega monodrámája, s arról, ami szinte minden hívő ember dilemmája: megbocsátható-e a megbocsáthatatlan?
A darab címe Rudolf Hess tízparancsolata. A náci tömeggyilkos utolsó estéjén Istennel próbál elszámolni, bizonyítani, hogy nem vétett parancsolatai ellen. Istennel, akit élete során túl gyakran a Führerrel helyettesített, mert annak hallani lehetett a hangját, mert világos parancsokat osztogatott, mert rendet teremtett. Isten egyedül hagyja, önmagával kell elszámolnia. Az elszámolás lényegében önigazolás, és egyben bűnhődés is: minden, amiben őszintén hitt, összeomlott. Hess jó családból való, jó nevelésben részesült: a cél megfelelni, teljesíteni az elvárásokat, visszafojtva vágyat, óhajt, hajlamot. Kell tehát valaki, aki parancsoljon, aki elmondja, mi a jó és mi a rossz, hogy tűzzel-vassal gátolja a fizikai és szellemi szabadságot, mert csak akkor lesz rend és fegyelem, csak akkor lehet bizonyítani a megfelelést. S minden, ami ellentétes az egyetlen „hivatalos" eszmével, az alsóbbrendű, megvetendő, legyen az zsidó vagy cigány, keresztény hívő vagy fogyatékos, homoszexuális vagy értelmiségi vagy nő.
A szerző nőként próbált beférkőzni egy érzelmileg és szexuális identitásában sérült férfi gondolatvilágába. Próbálja megérteni, de nem oldozza fel szereplőjét. Mert a lelkiismeretet nem lehet kilúgozni.
Tapasztó darabértelmezése azért rendkívüli, mert a minimál- és kegyetlen színház eszközeivel, egyetlen kiszólás nélkül figyelmeztet: Hess és társai nem voltak elmeháborodottak. Logikusan, hideg fejjel építették fel embertelen rendszerüket. A rendező az arcunkba kiáltja: túl sokan vannak körülöttünk, itt, Kelet-Közép-Európában, akik szerint az eszméjük az egyetlen megoldás, és a szabadságot, a demokráciát csakis az ő rendszerük szerint kellene megélni.
Túl sokan vannak, akik logikusan elmagyarázzák, miért szükséges a rend, a fegyelem, a megfelelés. És túl sokan vannak azok is, akik hiányolják, mi több: elvárják, hogy megmondják nekik: mi a jó és mi a rossz, minek és kinek kell megfelelni. Akik félnek önmaguktól, és a parancsvégrehajtásban, az eszmében vélik a kiteljesedést.
A fekete-fehér díszlet a vörös kellékekkel is jelzi: nem kell vérnek folynia ahhoz, hogy embertelenné, élhetetlenné váljék a világ. Nelega és Tapasztó színháza önvizsgálatra késztet: bármilyen cél vagy eszme érdekében, megbocsáthatjuk-e a megbocsáthatatlant?